Nem tudom, mi történt velem, vagy én lettem kényesebb, vagy a nyarak egyre melegebbek, de azt vettem észre az utóbbi két évben, hogy egyszerűen nem tudok jól aludni nyaranta. Csak forgolódom egész éjjel, hiába van nyitva az ablak, megreked a lakásban a fülledt a levegő, nem szellőzik ki a lakásom, nappal hiába húzok be minden függönyt, akkor is ezer fok van a lakásban, amikor este hazamegyek… Egyszóval kész tortúra volt az utóbbi két nyár és hamarosan megint beköszönt a kánikula, úgyhogy tennem kellett valamit. A tavaly örökbefogadott cicám is szenvedett nyáron, pont tavasszal került hozzám, úgyhogy a nyarat már együtt kínlódtuk végig. Napközben kiengedem a társasház udvarára, hogy ne a meleg lakásban legyen egész nap, de ez sem segít az éjszakákon, mert akkor velem alszik a lakásban.
Egy légkondi lesz a megoldás
Amikor ezt elpanaszoltam a barátnőmnek, egyből megkérdezte, hogy miért nem veszek egy légkondit a lakásba? Csak bekapcsolnám este, vagy már délután, amikor hazaérek és a klíma a háttérben tenné a dolgát, nem is zavarna. Este pedig simán tudnék aludni, mert be tudom állítani, hogy 20 fok körüli hőmérséklet legyen a lakásban. Nagyszerű ötletnek tűnt, utána is néztem a légkondiknak és kiválasztottam egyet. Egy gree klíma lett a befutó, árban ez volt a legkedvezőbb az én lakásom adottságaihoz mérten. Szerencsére sok segítséget kaptam a cégtől, akik a felszerelést csinálták és jól el is mentettem a telefonszámukat, mert minden nyár előtt szükségem lesz egy alapos klímatakarításra. Természetesen meg lehetne oldani házilag a klímatisztítást, találtam is ilyen videókat és leírásokat az interneten, de inkább nem próbálkozom meg vele, a végén még valamit tönkreteszek a klímában.
A kezdeti bakik után már minden tökéletes
Mióta van légkondi a lakásban, kicsit megugrott az áramszámlám, de teljes mértékben megérte. A cicám először az asztal alá bújt ijedtében, amikor a nagy fehér gép elkezdett a falon zümmögni, de hamar megszokta, ahogy a kellemes hőmérsékletet is. Az első nap a kísérletezés jegyében telt, mert próbálgattam, hogy mi az ideális hőmérséklet az esti rutinhoz és hány fokra érdemes állítani a klímát alváshoz. Sikerült is lefagyasztanom mindkettőnket, a cica is bebújt mellém az ágyba, olyan hideget csináltam a lakásban. De hamar beletanultam a légkondi kezelésébe és ezen a nyáron már olyan jól alszunk mindketten, mint a bunda.