LOLmarkt.hu – Vicces póló webshop, ahol cicás pólót is lehet venni

Mindig is szerettem volna egy olyan pólót, amit a kis kedvencem képe díszít. A LOLmarkt.hu – Vicces póló webshop üzletében pedig meg is csináltattam ezt.

A Lolmarkt.hu eredetileg azzal a célzattal indult, hogy vicces pólókat áruljon, és valamilyen szinten meg is maradtak ennél, de az indulásuk óta bővítették a kínálatukat. Nem csak az általuk tervezett humoros mintákkal díszített pólókat lehet náluk megvenni, de az üzleteikben segítenek bármilyen elképzelésünk megvalósításában is.

Kifejezetten az volt a célom, hogy a saját macskám képét tegyem rá egy pólóra, de aztán persze nem tudtam megállni és megnéztem az állatos mintáikat.

Aranyos és kreatív pólóik vannak macska témában is, itt találtam meg azt a feliratot, hogy “Macskás szív, macskás lélek, macskás leszek amíg élek.” Egy aranyos macska mintában díszeleg ez a szöveg az egyik pólón, amit nem tudtam nem megvenni.

Egy ilyen pólónak minden macska tulajdonos örülne. Igaz, én nem ajándékba kaptam, hanem magamnak vettem, de ajándékként is biztosan megállta volna a helyét.

A másik minta, ami nagyon tetszett, az a népszerű Agymenők sorozatból sokaknak ismerős lehet. Abban hangzott el több alkalommal is a dal ami eredeti nyelven így hangzik:

” Soft kitty,
warm Kitty,
little ball of fur,
happy kitty,
sleepy kitty,
purr, purr, purr.”

Ennek a kis dalnak a szövege van a pólóra írva és van rajta egy kép egy macskáról, ahogyan fekszik. Mivel szeretem a sorozatot és a macskákat is, nem kellett sokat agyalnom azon, hogy megvegyem-e a pólót. Az ára is nagyon kedvező volt, ezért természetesen megrendeltem.

Találtam még kétféle Schrödinger macskája pólót, amiket szintén nagyon ötletesnek tartok, az egyiket meg is rendeltem a testvéremnek.

Schrödinger elméletének az a lényege, hogyha egy macskát bele teszünk egy dobozba, akkor nem tudhatjuk, hogy él vagy meghalt, amíg ki nem nyitjuk azt és nem látjuk az eredményt. Persze, nem valami szép példa, de sokan ismerik, és a pólóm nagyon jól mutat a “Schrödinger’s cat Dead and Alive ” felirat. Sok szóvicc alapjául szolgálhat ez az elmélet, mivel szerintem Garfield és a csizmás kandúr után Schrödinger macskája a legismertebb macska.

Képtelen voltam otthagyni az egyik ilyen pólót, mert a mintája olyan anyagból készült, ami a sötétben világít!

A testvérem, akinek vettem, biztosan imádni fogja ezt a pólót. Megrendeltem tehát négy különböző macska mintás pólót is a honlapjukról, amiket személyes átvétellel kértem. Így nem kellett azon stresszelnem, hogy lesz-e otthon valaki, amikor megérkezik a csomag, csak elmentem érte az egyik boltjukba és ott át is tudtam venni.

Az eredeti célom az volt, hogy egy olyan pólót csináltassak, amin a saját macskámról készített kép díszeleg, ettől pedig nem térített el a többi macskás póló sem. Csupán úgy döntöttem, hogy majd akkor csináltatom meg, amikor elmegyek átvenni a többi pólómat.

Az egyedi mintás pólókra ugyanis nem feltétlenül kell heteket várni, mint egyes másik boltokban, itt ha bemegy a boltba az ember, már aznap elkészítik neki azt a pólót, amit szeretne.

Az online póló tervezésben sok a buktató, hiszen ami a képernyőn jó minőségű képnek tűnik, az előfordulhat, hogy egy pólóra téve nem lesz olyan szép, mint azt mi gondoljuk. Például lehet, hogy az eredeti kép felbontása nem elég jó ahhoz, hogy nagyban kinyomtassuk, egy pólóra téve pedig egészen szemcsés is lehet.

Ezt el lehet azzal is kerülni, hogyha eleve az üzletben készíttetjük el a pólót, mivel ott az eladók egyből szólni tudnak, ha valami nem megfelelő a minta felbontásával, vagy a méretével.

Szerencsére az én terveimnek nem volt semmilyen technológiai akadálya, így nagyjából 20 perccel az érkezésem után már s kezemben is tarthattam a pólót, amin a macskám arca díszeleg.

Nagyon szeretem a LOLmarkt.hu – Vicces póló webshop termékeit, mert nagyon jó az anyaga a pólóknak, amikkel dolgoznak, a nyomatok nem fakulnak meg olyan könnyen, elég tartósnak tűnnek. Szeretem a kreatív és vicces mintáikat, amikből válogatni lehet az oldalukon.

Nem kell mindig mindent megrendelni náluk, hiszen vannak üzleteik is, ahol meg lehet venni a kiszemelt pólókat, vagy meg lehet csináltatni, amit szeretnénk. Általában nem szeretek várni, nem vagyok jó benne, ezért kifejezetten örültem annak, hogy helyben, az üzleteikben is lehet tőlük vásárolni., meg lehet nézni a termékeiket is.

Lehet, hogy a barátnőm születésnapjára egy olyan pólót készíttetek, amin az Ő macskája lesz rajta. Úgyis mindig készítek pár “sztárfotót” a macskájáról, mikor nála járok.