A munkám mellett még egy nagy szenvedélyem van: a cicák. Szégyen, nem szégyen, nekem már huszonévesen is sikerül megtestesítenem a bolond macskás hölgyet. Jelenleg 4 kedves szőrmók társaságában élek, akik szerencsére elég jól kijönnek egymással, és velem is. Még egész kicsi korukban fogadtam őket be. Na jó, azért a cicákon kívül is vannak barátaim, szóval talán még nem vagyok annyira elveszve.
Ha már a barátokról van szó, a munkahelyemen is sikerült szert tennem néhány kedves ismerősre, akikkel a munkán kívül is szoktunk találkozni. Tavaly éppen ők szivárogtatták ki számomra azt az információt, hogy a főnök egy hatalmas céges bulit szervez, ingyen vacsorával, italokkal, és szelfi automatával. Ennek megörültem, mert amúgy is imádom a kollégáimat, és jó ötletnek tartottam a közös bulit. De mi az a szelfi automata? És mi lesz a macskáimmal, amíg én a céges bulin vagyok?
Emlékszem, egyből azon kezdtem agyalni, hogy kit kérhetnék meg, hogy pár órára szórakoztassa a macskákat. Megkérdeztem pár ismerőst, de vagy dolguk volt, vagy nem is voltak a városban. Szerencsére az egyik jó barátnőm végül elvállalta, hogy átugrik, és megeteti a cicákat, aztán tartja a frontot, amíg én hazaérek. Egy kérdésre tehát meglett a válasz. De azt, hogy mi az a szelfi automata egészen a buli napjáig nem tudtam meg.
Mikor odaértem, a kibérelt rendezvény terem egyik sarkában hatalmas csoportosulást lehetett látni. Először elképzelni sem tudtam, hogy mi lehet ott. Majd kiderült, hogy épp a szelfi automata volt az, ami ennyire vonzotta az embereket. Ez a szerkentyű egy nagyobbacska doboz, amiben egy fényképező és egy fotónyomtató található, tetején stúdióvakuval az éles képekért. A géptől nem messze egy számomra idegen arc is állt: a Selfiegép kollégája. Odamentem hozzá, hogy érdeklődjek kicsit erről a masináról és a szolgáltatásról úgy általában.
Elmesélte nekem, hogy ők Magyarország első és eredeti Selfiegépe, és már több száz rendezvényen vettek részt. Bár én még nem ismertem a Selfiegépet, úgy tűnik, ez a szolgáltatás egyre népszerűbb itthon. Az egésznek a lényege az, hogy a vendégek annyi vicces fotót készíthetnek a buli alatt, amennyit csak akarnak. A gép pedig azonnal ki is nyomtatja ezeket a fotókat, így a vendégek el tudják őket tenni emlékbe. Az extra poénokért pedig rengeteg vicces kelléket is biztosítanak. Amint ezt kimondta, észre is vettem azt az egész asztalnyi parókát és ilyen-olyan álarcot, ami a gép mellett volt elhelyezve.
Hát ezt nekem is muszáj volt kipróbálnom, úgyhogy magamra is kaptam az egyiket, és beálltam én is fotózkodni az egyik kollégával. Csak egy gombot kellett benyomni a szelfi automatán, és már a kezünkben is tarthattuk a kész fotót. Amikor jobban megnéztem a fényképet, észrevettem, hogy a fotópapírra még a cég logója is rá volt nyomtatva. Ez baromi menő! El is tettem ezt a fotót emlékbe.
Végül akkora sikere lett a fotóautomatának, hogy több száz kép készült el, és még a bérlés időtartamát is meg kellett hosszabbítani. A főnök azt ígérte, hogy az összes fotót meg fogja velünk osztani, hiszen a Selfiegép digitálisan is továbbítja őket. Így mindenki végigcsodálhatja az összes viccesebbnél viccesebb képet. Sőt, nem csak képek készültek az este folyamán, hanem még rövid mozgógépeket is tudtunk a géppel készíteni, GIF formátumban.
Mikor hazaértem a buliból, a zsebemben vagy 5-6 szelfivel, a macskasitter barátnőm és a cicák épp a kanapén szunyókáltak. Hát, az ő estéjük nem volt olyan eseménydús, mint az enyém. Mikor felébredt, azért a fotókat neki is megmutattam, hagy irigykedjen, hogy milyen menő bulit szervezett nekünk a főnökünk.