Te meddig mennél el a macskádért?

Bizonyára a te környezetedben is vannak nagyon tipikus kutyás és macskás emberek. Én egyértelműen az utóbbiakhoz tartozom. A macska-imádatom azt hiszem a nagynénimnek köszönhető, aki a születésem alkalmából ajándékozott nekem egy plüss cicát. Ezzel a játékkal nőttem fel, és soha nem volt egy pillanatig sem kétségem afelől, hogy a macska a kedvenc állatom. Ahogy abban sem voltam bizonytalan, hogy egy nap szeretnék majd egy saját cicát. Nem tudom, hogy vajon ez a kötődésem a macskák felé akkor is kialakult volna-e, ha nincsen a születésem óta velem lévő plüss cicám. Azt viszont tudom, hogy ezeknek az állatoknak a személyisége sokkal közelebb áll hozzám, mint például a kutyáké. Nem attól van szó, hogy ne szeretném a kutyákat, hanem csak arról, hogy sokkal inkább „megtalálom a közös hangot” egy cicával.

Már néhány éve van annak, hogy végre valóra vált az álmom, és lett egy saját cicám. Mondhatjuk azt is, hogy a sors hozott össze minket, ugyanis egészen véletlenül láttam meg őt egy állatmenhely honlapján. Amikor ránéztem a képre, azonnal éreztem, hogy ez a macska hozzám tartozik. Már másnap elmentem megnézni. Kiderült, hogy nem lesz könnyű dolgom, ha el akarom nyerni a bizalmát, mert sokáig élt bántalmazó környezetben. Én azonban nem riadtam vissza ettől a feladattól, és kitartóan látogattam a cicát, majd később haza is hozhattam. Sok idő és rengeteg türelem kellett hozzá, hogy megbízzon bennem, de megérte. Elválaszthatatlan társammá vált az évek alatt, és nyugodtan elmondhatom, hogy bármit megtennék érte. Sokszor érzem azt, hogy szívesen beperelném az előző gazdáit, akik bántották. Soha nem szabadna egy állatot bántani, és természetesen lehetőleg embereket sem.

Sajnos azonban gyakran megesik, hogy az emberek is hasonló helyzetbe kerülnek, ilyenek lehetnek például az orvosi műhiba esetek. Amikor orvoshoz megyünk, vagy beavatkozásokba egyezünk bele, rábízzuk az életünket egy másik emberre. Ha ezzel visszaélnek, az semmi esetben sem hagyható figyelmen kívül, hiszen az egészség az egyik legfontosabb dolog az életben. Akik orvosi műhiba áldozatai lesznek, gyakran nagy összegű kártérítésre is jogosultak lehetnek. A pénzösszeg persze senkinek sem hozza vissza az egészségét, vagy nem javítja ki az elkövetett hibát, azonban mégis jelentős segítség lehet a bajban. Miért ne próbálnánk meg mindent, hogy a magunk vagy bajba került szeretteink érdekében legalább kártérítést igényeljünk? Az emberek csak annyiban vannak előnyben az állatokkal szemben, hogy van hangjuk, amit fel tudnak emelni igazságtalanság esetén. Egyedül azonban nem könnyű ezt a lépést megtenni, és nem is veszélytelen. Ha bárki feljelentést szeretne tenni orvosi műhiba esetek miatt, a legjobb ha először felkeres egy megbízható ügyvédet.

A megfelelő ügyvédi iroda megtalálása nem könnyű. Manapság már annyi mindet lehet találni az interneten, szinte soha nem lehetünk benne biztosak, hogy mi az ami igaz, és mi az ami nem. Nekem szerencsém van, mert nemrég egy barátom átküldte a drtatarborisz.hu weboldalát, így már nem kellene gondolkoznom azon, hogy hová forduljak, ha ügyvédre lenne szükségem.

A Dr Tatár Borisz Ügyvédi Iroda elkötelezett amellett, hogy ügyfeleit a legmagasabb szakmai színvonalon szolgálja ki – legyen szó akár vállalkozásokról, akár magánszemélyekről. Budapesti székhelyű irodaként elsősorban Budapesten és Pest megyében látják el megbízásaikat, azonban tevékenységük az ország egész területére kiterjed. Ügyfeleiket több alkalommal sikerrel képviselték már Magyarország más régióiban is. Meggyőződésük, hogy ügyfeleik érdekeit csak alapos szakismeret és napi gyakorlati tapasztalat birtokában tudják felelősen és szakszerűen képviselni.

Alapelveik a hivatástudat és az ügyfélközpontúság. A hivatástudat azt jelenti, hogy minden körülmények között a legmagasabb szakmai színvonalra törekednek. Az ügyfélközpontúság pedig számukra az ügyfelek megértése, tájékoztatása, támogatása. Mindig elérhetőek az ügyfelek számára: minden megkeresést kezelnek, minden megkeresésre válaszolnak, és mindenkit visszahívnak – erre különösen odafigyelnek. Irodájuk aktívan részt vesz a jogi digitalizáció folyamatában. Az általuk alkalmazott modern informatikai megoldások lehetővé teszik, hogy szolgáltatásaikat földrajzi korlátok nélkül, biztonságosan és kényelmesen nyújtsák ügyfeleiknek – úgy, hogy közben az ügyvéd–ügyfél kapcsolat személyes, bizalmi jellege megmaradjon. Kiemelten fontos számukra a határidők pontos betartása és a naprakész munkavégzés. A sürgős eseteket azonnal kezelik, ugyanakkor hangsúlyozzák: a jogi munka alkotómunka, amely gondos mérlegelést igényel.

Számos szakterületen kérhetjük a segítségüket; ilyenek például az orvosi műhiba esetek, vagy a cégalapítás és változásbejegyzés. Cégalapítás vagy cégadat-változás esetén gyors, szakszerű és zökkenőmentes ügyintézést biztosítanak. Céljuk, hogy a vállalkozások jogi háttere rendezett legyen, és működése zavartalanul folytatódjon. A cég az üzleti tevékenység jogi kerete – szerződéseket köt, bért fizet, adózik, megjelenik a marketinganyagokon, és biztosítja a megélhetést. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy a cégek adatai mindig megfeleljenek a tényleges működésnek és a jogszabályoknak. Mindez csak szakszerű ügyvédi közreműködéssel garantálható. Foglalkoznak többek között polgári perekkel és jogvitákkal is. A jogviták sajnos sokszor elkerülhetetlenek – és nem minden esetben zárhatók le egyszerű megállapodással. Ilyenkor a polgári peres eljárás a végső, jogszerű megoldás. A modern eljárásjogi szabályoknak köszönhetően a pereskedés ma már átlátható, tervezhető és hatékony. Ha az ügyfél igénye megalapozott, nyugodtan bízhat a bíróságban és az ügyvédjében: a szakmailag megalapozott peres képviselet kedvező eredményre vezethet.

Az iroda egyik fontos szakterülete a családi és házastársi vagyonjog. A családi és házastársi vagyonjogi viszonyok rendezése fontos része a magánéleti biztonságnak. Legyen szó házasságkötésről, válásról, öröklésről vagy végrendeletről – ezekben az élethelyzetekben elengedhetetlen a tisztánlátás és a jogi biztonság. Segítenek a vagyoni viszonyok rendezésében, legyen szó: házassági vagyonjogi szerződésről, vagyonközösséget megszüntető megállapodásról, örökléssel, végrendelkezéssel vagy ajándékozással kapcsolatos ügyekről. Céljuk, hogy „a családi ügyek” minden tekintetben rendben legyenek.

További fontos terület az ingatlanjog: Az ingatlan életünk egyik legfontosabb része – otthonunk, vagyonunk, örökségünk és befektetésünk egyben. Ezért különösen fontos, hogy ingatlanügyeink jogilag rendezettek és biztonságosak legyenek, hiszen tulajdonunk védelme saját magunk, gyermekeink és szeretteink jövőjének záloga. A Dr Tatár Borisz Ügyvédi Iroda főbb ingatlanjogi szakterületei: ingatlan tulajdonjogának átruházása (adásvétel, csere, ajándékozás), ingatlan használatának rendezése, birtokvédelem, közös tulajdon megszüntetése, társasházi jog, telekhatár-rendezés, termőfölddel kapcsolatos ügyek, egyéb ingatlanjogi tanácsadás és képviselet. Az irodában gyorsan, szakszerűen és emberközpontúan dolgoznak, hogy az ügyfelek jogi ügyei mindig biztonságban legyenek.

A szolgáltatások minősége mellett fontos szót ejteni a drtatarborisz.hu honlapjának megjelenéséről és sokoldalúságáról is. A felületet nagyon szépen és igényesen tervezték, illetve valósították meg. Mindent könnyen meg lehet találni rajta, és a különböző jogi eljárásokhoz, problémákhoz érthető leírások tartoznak. A leírások szövegei nincsenek tele szakszavakkal és egyéb bonyolult jogi kifejezésekkel, hanem mindenki számára érthető megfogalmazásokat használnak. Az irodánál dolgozókról fényképes bemutatkozást láthatunk, amely sokat segíthet az előzetes bizalom kialakításában. A weboldalon egy blogot is találunk, amelyen számos érdekes jogi témákban íródott cikket lehet olvasni.

orvosi műhiba esetek